A kis villanybojler hátrányai ne spóroljon rajta
Előfordul, hogy a duguláselhárítókat hívjuk telefonon, és azok rákérdeznek, hogy mekkora bojlerrel melegítjük a vizet. Bár elsőre nem tűnik fontosnak, de ha alaposabban megvizsgáljuk, akkor rájöhetünk, hogy sok múlik azon, hogy mekkora bojlerrel rendelkezünk. Nem minden lakásban oldható meg, a nagyobb bojler beszerelése, vagy hogy vezetékes meleg víz legyen, de van néhány apró trükk, amelyekre érdemes odafigyelni, annak érdekében, hogy elkerülje az olyan kellemetlenségeket, mint amilyen a dugulás vagy a kellemetlen szagok visszaáramlása a lefolyóból.
A kis bojlerek legnagyobb hátránya, hogy kevés víz tárolható bennük, így a lefolyó öblítéséhez már nem elegendő a víz. Ugyanakkor, ha a víznek nincs megfelelő nyomása, az is lehet a dugulás egyik oka. Fontos, hogy mielőtt megvásárolná a bojlert, alaposan gondolja végig, hogy mire is szeretné használni. Például egy nyaralóba nagyon jó ötlet, hisz ott nem kell folyamatosan, valamint nincs akkora használatnak sem kitéve. Házi használatra csak akkor ajánlható, ha semmi más megoldás nem alkalmazható. Az 5-10 literes kiszerelésű bojlerek nem házi használtra lettek kifejlesztve, hanem inkább csak nyaralóba.
Ha kis bojlerrel rendelkezik:
Akkor érdemes minden héten két nagy fazék forró vizet öntenie a lefolyóba. A lobogó víz nem csak a mosogatószer maradványokat segít lemosni a vezetékek faláról, hanem a zsíros ételmaradékokat is. Ez az apró dolog nagyban hozzásegíti, hogy elkerülje a nagyobb dugulásokat, valamint a szennyeződések megtapadását a vezetékek falán.
Annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen az esély a dugulásra, tanácsos odafigyelnie arra, hogy amennyire csak lehet, akadályozza meg a szilárd ételdarabok lefolyóba való jutását. Ezt a legjobban egy szűrő segítségével oldhatja meg. Hogy igazán tiszta legyen mindig a lefolyó, néha házi praktikákat is bevethet annak érdekébe, hogy a vezetékek falára kevésbé tudjon megtapadni a piszok. Időnként tömény ecetet önthet a lefolyóba, ami nem csak a vezetékre tapadt szennyeződéseket távolítja el, hanem a vízkövet is. A vízkőről köztudott, hogy ha rátapad a vezeték falára, akkor nagyon könnyen okoz problémákat. Az ecet ugyanakkor nem csak tisztítja, hanem szagtalanítja is a lefolyót.
A kis villanybojler hátrányai ne spóroljon rajta ne spóroljon rajta:
A kis bojlert használók körében akár a vízkőnek, akár az ételmaradványok megtapadásának nagy esélye van a kevés víz mennyiség miatt. Azért, hogy minél inkább csökkentse ennek az esélyét, ajánlatos folyamatosan odafigyelni arra, hogy a lefolyóba kellő mennyiségű víz jusson. Ha másképp nem megoldható, akkor sokszor az is segít, ha bő vizet enged a lefolyóba.
Ha már megtörtént a dugulás, akkor a házi praktikák segíthetnek. Az ecet önmagában is nagyon jó, de ha még kever hozzá szódabikarbónát, akkor szinte minden dugulást megszüntet nagyon rövid idő alatt. A boltban kapható szerek is sokat segíthetnek, de ezeknek sokszor kellemetlen illatuk van, ugyanakkor tele vannak különböző mérgező anyagokkal. A konyhai pumpa is nagy segítségére lehet, ha kisebb dugulást kell megszüntetnie. Ha nem boldogul a dugulással, akkor mindenképp ajánlatos hozzáértő szakembert hívni, hisz ő hamar és sok esetben könnyedén megszabadítja a dugulástól.
Attól, hogy valakinek csak kicsi bojlerje van, még nem kötelező, hogy elduguljon a mosogató lefolyója, de sokkal nagyobb rá az esély. Apró odafigyeléssel, néhány házi praktikával megelőzhető a nagyobb dugulás. Ezáltal idő és pénz is spórolható, hisz nem kell sem szerelőt hívni, és Önnek sem kell a dugulással foglalkoznia.