A wc története, eredete, világnapja
Bár első hallásra banálisnak tűnhet az elnevezés, de a 2001 óta november 19-én megtartott Honnét eredeztethető a wc világnapja? sokkal többre kívánja felhívni a figyelmet a konkrét mellékhelyiségnél. Az 53 ország 151 higiéniai szervezetét tömörítő Toalett Világszervezet nem véletlenül tűzött ki egy napot a célra, hiszen napjainkban is 2,5 milliárd ember él úgy, hogy nem tud megfelelő toalettet használni, holott már 1600 óta rendelkezésünkre állnak a vízöblítéses WC-k.
A helyzet messzebbre mutat, mint gondolnánk, ugyanis a keletkezett humán hulladék nem csak a környezetet szennyezi, de veszélyezteti az adott területen élők egészségét, és fertőzéseknek teszi ki őket. A toalettel kapcsolatban egyébként nem csak annak hiánya okoz komoly problémákat, hanem a fejlett országokban az öblítésre felhasznált víz mennyisége is.
Bolygónk ivóvízkészlete folyamatosan fogy, így mindenképpen fontos lenne olyan rendszereket kialakítani, ahol az említett célra nem ivóvizet használnának fel az otthonokban.
Honnét eredeztethető a wc világnapja?
A Világszervezetet egyébként Sim Jae Duck ázsiai vállalkozó alapította, és az elmúlt években többször sor került csúcstalálkozókra is a témában, melynek fontosságát úgy is hangsúlyozta, hogy egy WC formájú házat építtetett összesen 2 millió dollár értékben.
A fejlődés rányomta a bélyegét a WC-k világára is, és a hagyományos, mindenki által jól ismert típusokon túl már léteznek olyan toalettek is, amelyek előmelegíthetőek, sőt, a végtermék elemzésével információkat is adnak a használó egészségi állapotát illetően. A kérdés csupán az, hogy van-e minderre szükség, amikor egyes országokban még az alapvető higiénia sincs meg ilyen téren. Az extrémitások köre itt még nem ér véget, ugyanis létezik már vizelős videojáték is, sőt, az amszterdami reptéren például a piszoárba festett légy azt a szerepet tölti be, hogy könnyebbé tegye a célzást a delikvenseknek.
A Honnét eredeztethető a wc világnapja? egy olyan problémára is igyekszik felhívni a figyelmet, mely bár sokakat érint, beszélni mégsem merünk róla szemérmességünk miatt. Az inkontinencia megfelelő kezelése rendkívül fontos az életminőség javítása érdekében, hogy az érintetteknek a mindennapokat ne úgy kelljen megtervezniük, hogy biztosan a közelben legyen egy toalett. A gyógyszeres kezelés mellett a gyógyászati segédeszközöknek is jelentős szerep jut a területen, de ami ennél talán még lényegesebb, az a felismerés, és a segítségkérés, hiszen a probléma orvosolható.
WC történelmi múltja:
A WC használat történelmét tekintve már Mezopotámiában is megtalálhatóak voltak a mai változat elődjei, az ókori Rómában pedig tengervízzel oldották meg az öblítést, ami kifejezetten hasznos volt a baktériumok elpusztítása érdekében. A középkor siralmas higiéniás viszonyai, a vizelettel szennyezett utcák komoly fertőzésekhez vezettek. Végül az 1830-as évek kolerajárványai nyitották fel az emberek szemét, s lassan megindult a városi csatornahálózatok fejlődése. A tartályos WC-k először Angliában terjedtek el, majd a kontinensen is.
Napjainkban lehetőség van arra, hogy úgynevezett szürke vízzel, például a mosás során alkalmazottal öblítsük a toalettet. A rendszert a jelenleginél sokkal több otthonban lenne célszerű bevezetni a már említett vízkészlet fogyás miatt.
Összefüggést ne is keressünk abban, hogy mind a WC, mind a férfiak világnapja november 19-ére esik, s ha már világszinten ekkor emlékezünk meg e fontos találmányról, figyeljünk azokra a kérdésekre, melyeket a téma felvet!